Hogyan szeparálódik le egy kokainfüggő egészséges életmódú társairól? Miként veszíti el környezete szimpátiáját és hogyan záródik be előtte a normális életre való esély utolsó kapuja is? Ki számit menthetetlennek?
A legnagyobb mértékű függőség is gyógyítható, ha a betegnek elég erős motivációja van a leszokásra. Sokszor elég egy nagyobb trauma is, és az egyén egyik napról a másikra visszatalál a normális kerékvágásba. De leszokni csak egyedül lehet.
Amikor egy nem rendszeres fogyasztó (de kábítószert már előzőleg kipróbáló) személy bekerül egy addiktív közösségbe, és barátságos fogadtatása megerősítést nyer, esélye meghatványozódik az elzüllésre. Általában az érintett egyén ezt nem hogy nem tragédiának, ellenkezőleg, sikerként könyveli el, hiszen mindenkinek tartoznia kell valahová (esetek kis százalékában akadnak valódi egyéniségek, akik maguk alakíthatják ki baráti körüket, de ez csak nagyon erős, és tudatos jellemeknél képzelhető el, mint például szakmai rovatunk írójánál). Viszont mindenki maga választhatja meg, hol szeretné lerakni voksát. Tudnunk kell, hogy rendszeresen kokaint használó csoportok nem fogadnak be, csak szintén rendszeres használókat. Így a kezdő drogosok hamar átesnek egy felzárkóztató képzésen, ezzel minimálisra csökkentve azok esélyeit a normális élethez való visszatéréshez. Legnagyobb összetartozás azoknál a tagoknál figyelhető meg, akik minden alkalommal részt tudnak venni a szeánszokon. Magukat sokszor fensőbb megnevezéssel illetik, esetleg családnak nevezik. Akik kimaradnak, bizton számíthatnak részletes kivesézésükre távollétükben, ugyanis kokain hatása alatt az egyik legfelkapottabb téma a hiányzó láncszemek boncolgatása, illetve az in memorian, és morning glory (ezekről később).
Miután a társaság kellőképpen ellehetetlenítette újdonsült tagjuk életét, leredukálta igényeit saját szintjükre, teljes jogú társként kezelik az immár a szertől és jóakaratuktól is függő tagot. Emberek típusa válogatja, hogy ki-milyen szinten merül el ebben a felszínes és kreált összetartozásban, melyet valójában csak a felütéshez használt glükóz tart össze.
Rendszeresen kokaint használó egyének egy idő után képtelenek tiszta barátaikkal kommunikálni. Elbújnak azok bíráló tekintete elől, nem akarnak szembesülni elitélésükkel. A könnyebb utat választják, és maradnak drogfüggő barátaik társaságában. Kényelmetlenné válik egy idő után a mosdóba mászkálás, stikában szívás, ezért létrehozzák azt a kört, ahol lelkiismeret-furdalás és szégyenérzet nélkül, nyíltan fogyaszthatják kedvenc szerüket, rejtve a megvető tekintetek elől. Ettől szociális interakciójuk a külvilággal előbb szegényessé válik, majd bizonyos esetekben meg is szűnik. Bezáródik az információáramlás a társadalom felől, a környezet ingerszegénnyé válik, a tagok mentális és lelki fejlődése megreked a függőség kialakulása előtt elért szinten (mentális szinten az emberi tudat bizonyos kor után már nem fejleszthető). A tanult viselkedési normák új arcot öltenek, a társaság saját szabályrendszer kialakítása szerint működik tovább.
Ezeket a csoportosulásokat úgy kell elképzelnünk, mint a rákos sejteket az emberi szervezeten belül. Ha kemény burok veszi körbe, jóindulatú daganatról beszélhetünk, egyszerűen el kell távolítani őket, mint a cisztákat. De ha terjeszkednek sejtjeik, az emberi szervezet legádázabb ellenségeivé avanzsálódhatnak. És ugyanúgy halálhoz vezethetnek.
